Ennyi lettem. Nem érzem magam ennyinek, de borzasztóan fáradt vagyok. Mondhatni, savanyú-saláta. Az életem boldognak és optimistának tűnik, de belülről nem az. Egy alkoholista-csodalénnyel élek, aki pánikos, és mellé depressziós is, és vagyok mellette a misszióslányka. Ettől még borzasztóan szeretem, és a szex ( ha éppen van) fantasztikus, bár nehezn oldódtam fel mellette, vagy bárki mellett, szégyellős vagyok, még így is, pedig a nőiességem kiteljesedésében vagyok. Lennék.
Ehhez képest a születésnapomra nem kaptam semmit a Kedvestől. Mert kiment a fejéből. ez nagyon bánt, hiszen volt rá több hónapja, és egy kalap ötlete, amit vehetett volna. Egy szál virág, és szelet csoki. Nem tud túllépni magán, nem tudom, meddig tudom ezt elviselni! Egy nagy gyerek. De attól még szeretem. Este beteg lett, én ápoltam, vagy segítettem, amit tudtam.
Szóval, valami erőt, bátorságot, változást szeretnék meríteni valahonnan.
Kitartok mellette, de nem tudom meddig van erőm, vagy bármi. A szüleim nem támogatnak ( talán már nem is kellene, vagy örökké kellene, amíg én élek?) csak lebeszélnének, de azt hiszem rájöttem: az erőm elfogyott, zsákutcába értem, és nem tudom, merre tovább. Vajon mi motiválhatna, lendíthetne ki a depresszióból mindkettőnket? Én is ebbe tratok, ha egy egészséges férfi melllé sodor az Élet, akkor minden más lenne. Én is hibás vagyok, nem mentegetem magam. De Őúgy él, szinte gondtalanul, mint egy nagy gyerek, minden felelősségtől mentesen. A munkámban sme találko már sok örömet, pedig valaha találtam benne. A könyvek és olvasók közt valaha csodálatosan éreztem magam, de ez idővel szertefoszlott, semmivé vált munkaadóim és az iskolai marakodások felőröltek.
Salátalányka fonnyadozik.
